Borlap frissítő túránk következő állomása a Borbély Családi pincészet.
Jól ápolt szőlősorok között vezet az út a Borbély családi pincéhez, ahol Gabriella és fia, Tamás várt bennünket. Tamás szüleitől örökölte a szőlő és bor szeretetét. Ő még alig negyven éves, mégis, méltán őt tartják az ország egyik legjobb borászának. A szülők gyermekeikkel együtt dolgoznak, és követendő példát kínálnak generációk sikeres együttműködésére.
A Borbély családi pincészet két jól megkülönböztethető stílusban készíti borait Repertoárjukban megtalálható a manapság divatos, könnyed, gyümölcsös (reduktív) vonal, és a tradicionális borkészítést is mesterfokon űzik. Bátran készítenek bort olyan szőlőfajtákból, melyek kevéssé ismertek, azonban Badacsonyban nemesített, helyi fajták.
A kéknyelűről, talán már sokan hallottak, de a Rőzsakő név újdonság sokunk számára. Ezt a fajtát éppen erre az éghajlatra nemesítették itt néhány méterre.
A nevét a Badacsony egyik sziklájáról kapta.
Kedvencem, a Karós olaszrizling, mely a 2014-es évben termett, azonban a tőkék, melyről szüretelték hatvan évnél idősebbek. Ízében benne volt a vulkáni kövek ásványos íze.
Gabriellától ezen a ponton tudtuk meg, hogy a borok bírálatakor oly gyakran emlegetett ásványok, a magnézium és kálium olyan magas koncentrációban találhatóak a borban, hogy az olaszrizling és kéknyelű fogyasztásával kiválthatnánk a táplálékkiegészítőinket :)
A Bóbita nevű habzó boruk évek óta állandó szereplője borlapunknak, mert illatával, frissességével mindig elvarázsol. Nyári estéken kellemes bevezetője egy könnyű vacsorának.
A Gabrielláról elnevezett Muscat ottonel boruk is kicsit pezseg, kellemesen fokozva a bor illatát és ízét.
Ő is felkerül a borlapunkra.
A Késői olaszrizlingjük és Zeusz boruk lesz az idei borlapunk desszert kínálata.
Folyt.köv....