Blog

a

Káli Art-Park pályázat 2023

Szobrászat – értékmegőrzés - mecenatúra a KAP-ban

Ismét pályázatot hirdetünk!

 A Káli Art-Park története 2020-ban kezdődött, amikor a Káli Art Inn tulajdonosa elhatározta a szabadtéri szoborpark kialakítását a szálloda területén. 

A Park megnyitása egy 10 éves projekt első lépése. A tervek szerint minden elkövetkező évben kiírjuk a pályázatot. A zsűri által a legjobbnak választott alkotás kapja a Káli Art Díjat és az alkotás innentől, a KAP gyűjtemény része lesz és a helyszínen megtekinthető.

veres_balazs_x_y_z
A alkotásokat bemutató park a Káli Art Inn virágoskertjében kapott helyet. Az itt kiállításra kerülő képzőművészeti alkotásokat szakmai zsűri bírálta el.
A KAP létrehozásával a köveskáli kulturális programlehetőségek köre tovább bővül. Azon látogató közönség számára kínálunk érdekes programot, akik a településre a gasztronómia miatt, vagy a pihenés céljából érkeznek és hosszabb időt töltenének el itt. A Park felkeresésekor a Káli-medencében élők és az ide látogatók egyaránt, különböző benyomásokat szerezhetnek a kiváló művészek alkotásai révén, érzésekről, pillanatokról.


A Veszprém 2023 kapcsán Magyarországon belül Köveskálra érkező külföldiek is megismerhetnek egy kis szelete a magyar kortárs képzőművészetből. A pandémia a képzőművészetet is hátrányosan érintette. A múzeumok és a kiállítótermek zárva tartottak, az alkotók kevés megrendeléshez jutottak. Ez, az évről-évre kiírásra kerülő pályázattal, lehetőséget kínálunk a szobrászok számára, hogy minden évben megmutathassák magukat.

Gergely_Reka_Juriko
Fontos feladatunknak tekintjük a kortárs művészet bemutatását, mert a művészi érzékenység leképezi napjainkat, érzéseinket, így válik láthatóvá egy-egy műalkotás révén mindaz, amit az alkotó gondol az őt körülvevő világról. A szobrászat nehezebb helyzetben van mint a festészet vagy fotóművészet, hiszen az alkotások nagyobb tereket igényelnek, így kevés magánlakásba/házba jutnak el. Közterületi kiállító helyszínek kellenek a bemutatásukra, amire tökéletesen alkalmas a Káli Art Inn területén található virágoskert. A Park létrehozásának másik célja a képzőművészet ezen ágazatának támogatása, magánmecenatúra keretében.

A pályázat nyilvános képzőművészeti pályázat, melyre kreatív kortárs, kültéri alkotásokat várunk közepes és nagy méretben. A beadott pályaművek értékelésekor kiemelt szempontnak számít, ha az adott mű reakcióba tud lépni a Káli Art Inn konkrét környezetével (Körséta a Káli Art Innben), valamint kapcsolatba hozható a Balatonfelvidék, mint hely, szellemével!

Korábbi pályázók, ismét pályázhatnak!

Díj: 1.000.000 Ft     (500.000 Ft. készpénz + 500.000 Ft. értékű, a Káli Art Inn-ben felhasználható üdülési utalvány )

Jelentkezés feltételei:

Azok jelentkezését várjuk:
akinek a pályázatra benyújtott alkotása már elkészült és szállítható állapotban van
aki azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a pályázati kiírás feltételeit magára
nézve kötelezőnek elfogadja,
aki a pályázatot határidőre benyújtja,
A határidő után hiánypótlásra nincs lehetőség!


A pályázat menete

A pályázat határideje 2023. január 31.
A pályaművek benyújtásának módja: online 
Zsűrizés és shortlist összeállítása: 2023.február
Shortlist kihirdetése: 2023 február
Kiállítás megszervezése: 2023. május
Megnyitó, díjátadó - 2023. május

 
 

Látogasson el hát hozzánk, barátokkal vagy kettesben, tegyen egy sétát a PARK-ban!

 

a